Kai shimeji

Meghoztam a Kais shimejit, használjátok egészséggel. ^^
Kai shimeji

shoxx 234 - ruki interview part 2

Riporter: Körülbelül 30 évvel ezelőtt, a digitális és az emberi (ember által keltett)  hang fúziója különböző formákat öltött, még a népzenében is, az országon innen, és túl. Így a the GazettE most, együttesként, igyekszik olyan dolgot létrehozni, amely radikálisan hagyományos méreteket ölt, nemde?

Ruki: Legalábbis úgy tudom, hogy nincs sok olyan banda, amely az effajta hangzást használja. S ha már a múltról beszélünk, nem volt akkor digitális rock? Nos, ez különbözik attól is. Fantom hangforrásként [1] a heves rock rész nem szükséges, azt a pontot akarom elérni, ahol a hang minősége tökéletes, és teljesen tiszta. Szeretnék egy csekély részt adni ahhoz a hangzásfajtához, amely szegényesnek tűnik nekem.

Riporter: Az a fajta ember vagy, aki sok minden után sóvárog, igaz, Ruki-kun? *nevet*

Ruki: Hogy érthetőbben fejezzem ki magam, tegyük fel, hogy fogjuk a The Suicide Circus összképét, és túlozzuk el. Ha össze kellene hasonlítanom őket, akkor úgy érzem, hogy a The Suicide Circus mértéktartó.

Riporter: Ez fantasztikus!

Ruki: Még régebben, amikor kiadtuk a Filth in the beauty-t, nem mindenki azon csodálkozott, hogy „eh? Kik ezek?. Mondanom sem kell, még lesznek olyanok, mint a „kik ezek?” ezúttal is. *nevet*

Riporter: Valami ilyesmit mondtunk Kai-val a múlt hónapban is, de abban az időszakban érvek és ellenérvek tűntek fel, nemde?

Ruki: igen, feltűntek.

Riporter: Ha már a Filth in the beauty-ről beszélünk, volt egy egyszeri turné, de te előhoztad a gyilkos hangnemedet a rendezvényszervezés terén is. Ezen tények szerint, meg tudjuk jósolni azt, hogy amit a the GazettE most alapvetően tenni akar az az, hogy meggyőzzön mindenkit.

Ruki: Mert mi nem térünk le az útról. A Filth in the beauty-nál – ahol egy kis R&B-t használtunk -, és ezúttal kettős irányba haladtunk, de azon banda vagyunk, amely semmiképpen sem tér le az útról. Habár, az én esetemben, ez egy kemény-és-gyors szabály volt, hogy ne használjunk olyan elemeket, hacsak nem hangeffektek. Még a banda hangzása az oszlop, azt akarom, hogy készüljetek fel, mert a végletekig különböző elemeket is belevettem. Persze, biztos vagyok benne, hogy az eredmény „Hé! Ez jó!” lesz. *nevet*

Riporter: Te tényleg magabiztos vagy, ez nem hétköznapi!

Ruki: Mit is mondhatnék? Ha a többi tag nem állítana meg engem, lehetséges lenne, hogy túl messzire mennék. Igazán szeretném.

Riporter: Ha már itt tartunk, ha valami összezördülés történik, ki az a felelős ember, aki összetart titeket?

Ruki: Ah, senki sem különösebben, inkább mi mindannyian. Legtöbbször, amikor a banda azt mondta, hogy „Elég legyen!”, akkor épp túl akartam lépni stb. *keserű nevetés* de ezekben a pillanatokban a banda megtette nekem azt a szívességet, hogy leállított. Annak a hangnak, amelyről azt gondolom, hogy jó, és a banda hangjának együttléte igazán nehéz.

Riporter: Szóval,  hangminőség kutatás szempontjából: az új keverési eljárás elkészítéséért külföldre mentél; néhány tag pedig a hangmérnökségre szakosodott és megtettétek a szükséges tennivalókat.

Ruki: Mindenütt az első dolog, ami jó volt, az a hangzás elkülönítése, mert fontos volt, hogy így előjöjjön a hang tisztasága, aztán nagyon fontosnak véltük a hangterjedelmet. A hangzáson belüli üres szünet alkotásán túl, egy háromdimenziós hatást akartam létrehozni. Mah, még ha mondtam is, és még ha a felvételi szakasz lezárult, még mindig nem tudom. Ameddig a keverési időnek vége nem lesz, nem igazán tudom, hogy miféle hangzás lesz belőle.

Riporter: Szóval mondhatjuk azt, hogy mostantól a munka fordulóponthoz érkezett, igaz?

Ruki: Teljesen, a felvételek csak azzal vannak összefüggésben, hogy összetesszük mindenki jó felvételeit, és ennyi. De a probléma is itt van. Ez annyira nehéz, hogy úgy tűnik, hogy fejfájást is kaphatunk. *nevet*

Riporter: A felvételi periódusban, történt veled olyan, hogy a többi tagnak szabtál határt vagy hasonlók?

Ruki: Nem, nem történt meg. Mert ezelőtt, mindegyik bandatag kellő fontosságot fektetett be a saját ízlésébe, és annak mibenlétébe. De, ahogy előtte is mondtam, a felvételek közben, a hangzás még mindig átmeneti. Innen kiindulva, előre megmondom a többieknek, hogy megvan az esélye, hogy új, különböző hangzásokat is tesztelhetnénk.

Riporter: Remek, most akkor az ének felvételeiről szeretnélek kérdezni. Ebben az albumban, a hangsáv szerepére és helyzetére vonatkozóan, velük miféle elképzelést alkalmaztál?

Ruki: Az attitűd sosem változik, mindig ugyanaz marad. Azonban, ha módszer szerint osztályozunk, mondjuk úgy, hogy két célt akartam megközelíteni. De ha részletesebb magyarázatot kell adnom, a DIVISION úgy vált egy teljes albummá, hogy két kislemezt, két különböző elképzelés szerint kapcsoltunk össze. Így vált ez a Limitált Kiadássá.

Riporter: Akkor mi a helyzet a Szokásos Kiadással?

Ruki: A Szokásosként egy CD-t készítettünk, amelyre az összes dalt együtt kevertük. Habár nemcsak a hangzás, de a dalszöveg és az énekmód tekintetében, ezen az albumon két szín keveredik össze.

Riporter: Ez csak a DIVISION-ről szól, igaz? Ha objektíven kell értelmeznünk, helyes úgy gondolnunk, hogy a the GazettE számára az első dolog – úgy, mint régen -, hogy a tettek mezejére lépjen, ezért mindenki megalkotott egy olyan elképzelést a the GazettE-ről, amely végül alapvetővé vált?

Ruki: Többé-kevésbé így van. Talán ez több, mint az  ’úgy, mint régen’, ha lehetséges, inkább a nosztalgia érzetét kelti. Persze ez nem azt jelenti, hogy szándékosan olyat csináltunk, ami hasonló a múlthoz. Ha már homályos dolgokról beszélünk, mondhatjuk úgy, hogy csak olyan érzetűek ezek a dolgok, amelyeket „most” [2] csinálunk. Bizonyára, mikor hallgatni fogjátok, s ha azt kell megmondanotok, hogy a the GazettE-nél mi a tipikus, akkor szerintem azt mondhatjátok, hogy „nem ez a tipikus?”, sok a dallamos rész és a tonális beszéd, összekeverve őket a sötéttel. Mah, de a légkör hasonló a STACKED RUBBISH-hoz, vagy a DIM-hez.

Riporter:  Kíváncsivá tettél!

Ruki: A sorrendet említve, ezúttal úgy valósítottuk meg, hogy az első dolog az „igazán tipikus rész” [3]. Az elejétől kezdve szükség volt az egyeztetésre. Természetesen én csináltam azt a részt hamisíthatatlanul „tipikussá”, de most úgy érzem, hogy azokat, amelyeket meg akartam tenni, akadálytalanul sikerült is. *nevet*

Riporter: Nehéz volt, nemde? Most hadd kérdezzelek olyanról, amely érdekel téged, vagyis, hogy: a kegyetlen megbeszélés arról, hogy augusztus végéig kell várni.

Ruki: Még mindig maradt hátra egy-két dolog, így bőven lesz idő a teljes befejezésre. De ha majd meghallgatod, szerintem azt fogod mondani, hogy „ah, ez valami ilyesmi!!!” És ki tudja, talán megérted, hogy a the GazettE miért olyan, amilyen, amikor szinte kettészakad.

Riporter: Annál az eseménynél, mikor a kifejezésmódot kettéválasztod, amikor szóló énekesként adsz elő, mi volt az alapvető dolog?

Ruki: A régebbiektől különbözik a légkör, és a dalszöveg is. Ha megpróbáljuk ezt leírni, akkor szerintem úgy éneklek, hogy az rezonanciákat kelt, azon a „tipikus” módon. Itt nem csak azok a dalok vannak, amelyeket írtam, de olyanok is, amelyeket Uruha, Aoi és Kai írt. Nos, így ők is nagyon elfoglaltak és idegesek voltak. *nevet*

Riporter: Csak néhány szóval: az üvöltős részek nagyon kemények.

Ruki: Még ha azok is, nem úgy érzem, hogy a sikoltás felé hajlanának.

Riporter: Tökéletes átmenetet fedeztél fel.

Ruki: Még ha mostanában is hard screamo-t [4] adtam elő, nem tudom megcsinálni. Szerintem egyenlőre elég lesz az olyan daloknál, mint a PSYCHOPATH. *nevet*

Riporter: A bátor oldalad bizonytalanná vált.

Ruki: Mah, ebben a tekintetben létrehoztunk némi pozitivitást, amelyet meg fogunk mutatni… még akkor is, ha az olyan dolgok, mint a dalszövegek, egyáltalán nem pozitívak.

Riporter: Egyáltalán nem pozitívak, ez azt jelenti, hogy akkor negatívak?

Ruki: Pontosan. A dalszövegekről szólva, mint mindig, a tartóoszlop az árnyék volt. Feltételezvén, hogy a dallamos része az „árnyék legsötétebb része”, a hevesebb rész az árnyék azon pontja lenne, amely felfelé tart. Az angol dalszövegek nagyon fontos részletek, és sok olyan optimista elemet hozzáadtunk, mint a TOMORROW NEVER DIES-ban. Mi több, az igazi, búskomor rész gyönyörű. A dalok képe és a dallamos rész összességében viszonylag nyugodt, talán jobb, ha úgy írjuk le, hogy tartalmaz néhány bús részletet.

Riporter: A légkör, és a sötétség… úgy tűnik, hogy valahogy van néhány közös pontja a Chiju dalszövegével.

Ruki: Ah, persze, lehet némi kapcsolat a Chiju-val. Amikor megpróbálok szép dolgokat kifejezni, amelyekre épp gondolok, hajlamos vagyok ez irány felé hajlani. Még ha szerintem valaki láthatná azokat a dolgokat, amiket gyönyörűnek találok, valami olyasmit mondana, hogy „ezzel a sráccal valami baj van?”. *keserű nevetés*

Riporter: Nincs veled semmi baj! Első látásra, szerintem mondhatjuk azt, hogy groteszk, ugyanúgy, ahogy torz is, s a the GazettE munkái mindig tele vannak esztétikai kifinomultsággal. Ez az, amit egy hallgatónak jól kellene tudnia.

Ruki: Ha számba vesszük a jelentését, a DIVISION-ben is ott van a the GazettE esztétikai érzéke. A magában hordozott dalszöveggel nehéz volt, de a végén igazán megérte megírni őket.

Riporter: Nagyon sok gondot fordítottál a dalszövegekre, van ennek valami oka?

Ruki: Nincs, nem csak sok időt szenteltem a dalszövegeknek, de sokat kellett dolgoznunk az oke compozíción [5] is. Csak ezt nem tudtuk elérni.

Riporter: Ah, szóval erről van szó? Nagyon rád jellemző, hogy a hangzás legkisebb részének is kellő fontosságot szentelsz.

Ruki: Ez valami olyasmi volt, amiről igazán törődtem. De rendkívül vicces volt sok különböző dologra odafigyelni. Természetesen voltak idegesítő pillanatok is. Amikor a dallamot hoztuk össze, teljesen rákoncentráltunk.

Riporter: A felvételek közben teljesen rákoncentráltunk, nem ez volt az a szituáció, mikor már nem bírtad  tovább?

Ruki: Nem, mi mindig alig bírtuk tovább. Nem csak ennél az albumnál, hanem például még az előző három kislemeznél is, ha nem tettük volna oda magunkat, nem lettünk volna képesek arra, hogy jól csináljuk meg.

Riporter: Ebben az esetben, hogy ez nehéz volt mind a testnek mind az elmének, miféle határokat szabtál?

Ruki: Az ilyen esetekben aludtam egy kicsit.

Riporter: Megtörtént veled valamikor, hogy túlhajtottad magad?

Ruki: Alkalmanként észrevettem, hogy alvás nélkül túlhajtom magam, mert úgy tűnt, hogy nincs elég idő, de ekkor minden rosszra fordult.

Riporter: Egyetértek.

Ruki: Mert általában, mikor túl fáradt vagy, az elméd nem működik helyesen. Ezekben a helyzetekben – amikor már értelmetlen a hajtás -, első lépésként „betervezem” az alvást, és a következő nap, újra a legjobbat hozom ki magamból. Mah, de ha így mennek a dolgok, nagyon hamar eléred a határaid. *nevet* Fontos az, hogy mindent mértékkel tegyünk. Habozás nélkül, elmegyek és megnézek egy filmet, hogy eltereljem a figyelmemet.. Néha csinálok ilyesmit.

Riporter: Ruki-kun, jól viseled a be-, és kikapcsolódás közötti átmenetet?

Ruki: Nem igazán. Néha megesik, hogy amikor dolgoznom kellene, akkor pihenek. Nemrég az is mesetett, hogy miközben a dalszöveget írtam, mint egy diák, ledőltem az asztalra, és elaludtam.

Riporter: A szívedet, lelkedet beleadva hoztál létre egy új dolgot, addig a pontig teljesen kifárasztva a tested és az elméd. Ebben a fázisban, szerinted melyek azok az álláspontok, amelyeket átgondoltál a DIVISION megalkotása közben?

Ruki: Énekesként, a dolog éppen az, hogy minden egyes leheletnyi szónak nagy fontosságot szenteltem? Voltak olyan dalok, amelyekben megváltoztattam a kulcsszót a felvételek közben, még 30 percet is eltöltve azzal, hogy kifejezzek csak egy kifejezést, vagy szót.

Riporter: Ennek ellenére, az a tény, hogy van egy banda, amely támogat téged, bíztató, nem igaz?

Ruki: Mert a végén ezt mondták: „ha ez így jól van, akkor hadd maradjon így”. Ha valami egy jó munkává vált, akkor könnyebb már a következőre gondolni. Azt mondják, hogy „ebben a dalban nincs kifejezés, de nem számít, jobb, ha majd később kijavítjuk”.

Riporter: Ha már itt tartunk, a meghallgatása előtt az album talán furcsának tűnhet, de amikor a koncerteken nincs szünet a dalok között, mit fogsz tenni?

Ruki: Mah, a koncert, az koncert, azt akarom, hogy a CD minőségi legyen, de mióta arra gondoltam, hogy valójában ez hogyan fogja magát visszaadni, szóval először elkészülünk az albummal, s azután kezdünk neki a turné előkészületeinek, így határoztunk.

Riporter: Nos, azt mondják, hogy abban a fázisban, amelyben részletesen leellenőriztétek magatokat, és a keverés része jóval megelőzte az illusztráció szakaszát. Ebben a tekintetben, Ruki, a művészi érzékedből a maximumot próbáltad nyújtani, vagy nem így volt?

Ruki: A borító és a könyvecske tekintetében, a Limitált Széria két CD-jéhez két, különböző képet hoztunk létre. Az összképet figyelembe véve, minden számhoz különböző képet adunk elő.

Riporter: Ez azt jelenti, hogy olyan klippet forgattatok, amely – egy érthetőbb módon – minden oldalán megmutatkozik?

Ruki: Nem csak erről van szó, olyan képeket is hozzátettünk, amely a két oldal mindkét világát összeköti. Ha más szavakkal kell kifejeznem magam: az SE (?) formáját és a képeket dolgoztuk ki igazán. Még az analóg és a digitális világ átmeneténél is.

Riporter: Borzasztóan megerőltető, igaz?

Ruki: Éppen ezért, a Limitált Széria ára magas. Minden garast megér, és ha tudod, azt akarom, hogy vedd meg a Limitált Szériát és hallgasd meg. A Szokásos Kiadásban, azért, mert ez egy kislemez CD, a dalok elrendezése különbözik a Limitáltétól.

Riporter: Ezáltal, amikor meghallgatod a Limitáltat és a Szokásosat, a végén leszűrődő benyomás különböző.

Ruki: Biztosan különbözni fog. A tartalmat megkérdőjelezhetetlenül könnyebb megérteni a Limitáltban. Mind az operatőrök és a tervezők most dolgoznak, és szenvednek, kétség kívül, amióta csak azon cél érdekében csinálják, hogy túlszárnyalják a TOXIC-ot,  a hatás végül egy nagyon jó munka lesz.

Riporter: Abban az esetben, ha valami megveszi a Limitáltat, van valami hozzáfűznivalód, hogy hogyan hallgassa meg? Szeretném, ha mindenki felkészülne a kiadási dátum előtt.

Ruki: Ebben az esetben, minden CD hangzása más és más. Azt szeretném, hogy amennyire csak lehetséges, olyan helyzetben hallgassátok meg, amely megengedi, hogy teljesen megértsétek.

Riporter: Mondhatjuk úgy, hogy ideális lenne fülhallgatóval hallgatni?

Ruki: Egy kiváló minőségi hangszóróval lenne a legjobb, de nem hiszem, hogy ez olyasmi, ami mindenkinek megvan, nemde? Szóval, a célom az volt, hogy olyan hangzást hozzak létre, amely tisztán hallható még a számítógép hangszóróival is. Alapjában véve, olyan helyzetben készítettük el ezeket, amely a legjobb hangzást éri el, és az sem számít, hogy milyen körülmények között hallgatok őket. De örülnék, ha jó minőségű hangszórókkal tudnátok meghallgatni. A fontos az, hogy nem leárazott fülhallgatók legyenek a bevásárló helyekről.

Riporter: Mit gondolsz az olyan újabb fülhallgatókról, amelyek 20.000 (57160 forint) yentől kezdődnek?

Ruki: Ez nem az ártól, vagy bármi mástól függ, a legjobb inkább az lenne, ha olyan fülhallgatót választanátok, amely a saját ízléseteknek megfelel. Nyilvánvalóan az olcsó fülhallgatók nem a legjobbak, de ez nem azt jelenti, hogy a drágák a jók, inkább a saját választásotokra bízom. Szerintem teljesen jó az is, hogy nem ezeket a kicsi fülhallgatókat használjátok, hogy az album hangzását élvezzétek.  

Riporter: Értem. De nekünk is várnunk kell augusztus 29-éig, 100% bizonyossággal.

Ruki: A végén mindez úgy tűnik, hogy a saját kielégítésemre szolgál. Amely egy jó hangzást eredményez. Azonban, éppen emitt, azt akarom, hogy mindenki vágjon elégedett arcot, mondván: „Rendben! Ez egy igazán király album!!” *nevet* Emiatt, a legjobbat kihozva magamból akarom ezt befejezni, mialatt a többi taggal ütközök a hátralévő munkálatok miatt. Nem fogjátok megbánni.

KÖSZÖNET A THEGAZETTE EUROPE-nak!